ESEMÉNY BESZÁMOLÓK

2018.07.04-07. – Vácdukai vizsgaelőkészítő tábor

36817652_1823595694372161_4868902779332067328_n2018.07.04-07. 

Ez év júliusában – most már Mészáros Dojoként – ismét megrendezésre került a minden évben várt nyári vizsgaelőkészítő tábor Vácdukán, mely nyitott volt más dojok jelentkezésére is, amire – nagy örömünkre – elég magas létszámban jelentkeztek. Voltak, akik életükben először vettek részt ilyen “megmérettetésen” és ha itt-ott kék-zöld foltokkal is, de mindenki felfrissülve, új élményekkel, barátokkal és nem utolsó sorban új technikákkal, vagy a régiek jobb bevésődésével tért haza. A napi három edzés ugyan megterhelőnek tűnik, de bátran állíthatom, hogy még a legkisebbek is nagyon jól bírták, ezt a csatolt képek is bizonyíthatják, valamint azt is, hogy nem csak a kemény felkészülésről szólt a tábor. Két szülinapot is ünnepeltünk a táborban, nekik “innen” is és még egyszer nagyon sok boldogságot kívánunk! Köszönöm a vendég oktatóknak is – Shihan Hankovszki Csabának, Shihan Kollár Jánosnak, Sempai Molnár Csabának – a táborban való részvételt, hogy elfogadták a meghívásom. Megtisztelő volt ismét velük dolgozni. Találkozunk mindenkivel jövőre ugyanitt 🙂

 

Nézz bele a tábori életbe képeink segítségével…

(A képeket köszönjük a szülőknek és tanítványoknak: Simák Titanilla Katalinnak, Rásiné Bikkes Máriának, Tóth Zsuzsannának, Hajdú Rékának, valamint Hődl Gábornak)

 

 

 

 

 

 

Mészáros József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .