GALÉRIA

A Mészáros Dojo képgalériája edzésekről, versenyekről, táboroktól… A karate összeköt minket és valódi kyokushin családdá, és összetartó közösséggé varázsol minket. Tartozz Te is közénk! 

Nyári edzőtábor Vácduka – 2023.08.04 – 08.07.

2023-ban ismét a Vácdukai üdülő-és rendezvényközpontban tartottuk meg edzőtáborunkat, ahol 14-en tettek sikeres övvizsgát. Az edzőtáborban részt vett Zsiga Zsolt Shihan, Orosz Zoltán sensei és Ujj Mihály sempai is, akik jelenlétükkel és tevékenységükkel hozzájárultak a szakmai színvonal emeléséhez. Szombat este pihenésképpen Japán nevezetességeit is megismerhettük Nagy Elek izgalmas előadásának köszönhetően.

Osu!

IBK Nemzetközi Edzőtábor – Miskolc, 2023.07.05-08.

Osu Karatésok, Kedves Szülők!
A szombati nap folyamán véget ért az IBK Nemzetközi Tábor, melynek vezetője Kancho Gerard Gordeau 9. danos mester volt. A Mészáros Dojo 15 fővel vett részt a nagyon magas szintű és jó hangulatú táborban.
A résztvevő tagok mindegyike sikeres vizsgát tett, közülük Dr. Téglás Levente 2. dan fokozatot szerzett.
Mindenkinek tiszta szívből gratulálok!
Külön megtiszteltetés volt számomra,hogy a nemzetközi illetve a hazai vezetőség döntése alapjén a 4. dan fokozatra méltó lettem.
Köszönöm mindenkinek a támogatását, hogy idáig eljuthattam.
Arigato Osu!
Sensei Mészáros József 4. dan

2019.05.18. – V. Pécel Kupa

2019-05-18-pc3a9cel-kupa2019.05.18.

Az V. Pécel Kupán dojonk ismét remekelt. 6 induló, 6 dobogós helyezés. Ennél többet talán nem is kell egy edzőnek mondania. Büszke szívvel gondolok a tanítványaimra, akik egyre jobb és nagyobb elismerésben részesülnek. Köszönöm.

Osu!

 

 

 

Rási Bálint Mór kumite I. helyezés

 

 

 

 

Hajdú Réka kumite II. helyezés

Szügyi Boond kumite II. helyezés

Rási Kata Sára kumite II. helyezés

Simák Titanilla Gizella kumite II. helyezés

Vácy Sára kumite II. helyezés

 

2019.05.17. – Harmadik szülő-gyermek edzés

harmadik szülő-gyermek edzés2019.05.17.

Nagy örömömre szolgál, hogy a harmadik szülő-gyermek edzésre sem lankad a csapat lelkesedése. Sőt, most már olyan szülők is beálltak, akik eddig csak a “kispadról” méregették a többieket és talán csak vágyakoztak, morfondíroztak, hogy vajon mi lenne ha… Aztán csak egy mély levegő kellett és azóta már őket is tagjaink között köszönthetjük. Ma már nem számít számukra az izomláz, egy-két véletlen kék folt, csak a mozgás és az azután érzett jóleső fáradtság. Folytassuk, amit elkezdtünk.. együtt.

 

2019.04.27. – V. Rátót Kupa / Vácrátót

rátót kupa2019.04.27.

A Vácrátóti Harcművészeti Sportegyesület szervezésében került megrendezésre az V. Rátót Kupa.

Dojonk 9 karatékát tudott versenybe küldeni és mindannyian jól szerepeltek. Ahogy múlik az idő, mindenki törekszik egyre jobb eredményeket elérni, az edzések alkalmával is jobban odateszik magukat, aminek meg is van az eredménye. A mostani versenyre a 9 versenyzőből 7 dobogós helyezést ért el, de a többiknek sincs semmi szégyellnivalójuk. Van, hogy rutinosabb az ellenfél, van, hogy szerencsétlenebb a sorsolás. Ezen túl kell lépni, ez is egyfajta életre való felkészülés, és küzdeni kell a következő versenyért, versenyen. Én mindenképp ezen leszek. Szívből gratulálok a helyezésekhez. Osu!

 

 

 

Rási Kata Sára kumite I. helyezés

 

 

 

 

 

Szügyi Botond kumite II. helyezés

 

 

 

Haiszky Rebeka kumite III. helyezés

Rási Bálint Mór kumite III. helyezés

Rási Kata Sára kata III. helyezés

Simák Dominik Ádám kumite III. helyezés

Simák László Dávid kumite III. helyezés

Vácy Sára kumite III. helyezés

 

2019.04.12. – Második szülő-gyermek edzés

Második szülő-gyermek edzés2019.04.12.

Újra eljött hát az ideje a következő szülői edzésnek. Az első sikere után még több szülő vállalta fel, hogy kipróbálja magát. Belátom, az elmúlt havi edzés utáni csoportos izomláz és alig lábra tudni állás után egy picit változtatni kellett a tematikán, lazítani, így több játékot, mint szakmai anyagot csempésztünk a napba. Ezt azonban a karatékák sem bánták, sokan örültek, hogy végre együtt “játszhatnak”, mozoghatnak a szüleikkel és élvezhetik egymás társaságát a sport terén is.

A játékok – bátran állíthatom – még a legkomolyabb és legfelelősségteljesebb szakmát űző szülőkből is kihozták gyermeki énjüket, mindegyikük annyira élvezte, hogy még a fáradtságról és az időről is megfeledkeztek. A kint a bárány, bent a farkas játék, ahol a végén alig maradtak szerencsés és taktikus kis bárányok, a kígyós futás, amikor nem lehetett elengedni egymás kezét és úgy kellett a senseit, valamint a sempait megkerülve elsőként visszaérkezni a célba, az ülő kígyós kúszás-mászás, amikor egymás bokáját fogva ülve kellett megelőzni a másik csapatot, vagy a homlokon lévő keksszel kellett pókjárásban legyőzni a másikat.. mind-mind nagy derültségre adtak okot, és persze kimerültségre is. Ez viszont jól eső fáradtság volt mindannyiunk számára. Jó volt egy kis edzéssel összekötött bolondozás, kellenek az ilyen napok is mindannyiunknak. Folytatás a következő hónapban 🙂

 

2019.04.02., 04-05. – Vendégoktató a dojoban

2019.04.02., 04-05. 

02Ezen a héten abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy ezüstérmes Európa-bajnok karatemester, sensei-gottfried Sensei Gottfried Sándor (3. dan) elfogadta meghívásom és egész héten vendégoktatóként részt vesz az edzésnapokon. Sensei – felkérésemre – kata edzéseket tart. Tanítványaim is nagy örömmel fogadták a mestert, aki kimagaslóan jó edzést tartott. Köszönjük Sensei, remélem, minél többször vendégül láthatunk a dojoban! Osu

 

 

2019.03.02. – Diákolimpia / Szentes

2019.03.02. - Diákolimpia2019.03.02.

A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség és a Honkyokushin International Karate Organization rendezésében került megtartásra a knock-down diákolimpia ismét Szentesen.

Dojonk jól szerepel, 7 versenyzőből 6 dobogós helyezést ért el. Sajnos egyik tanítványom, Hajdú Réka, kisebb zúzódásokkal járó karsérülést szenvedett, de szerencsére semmi komoly baj nem történt.

Szívből gratulálok a helyezésekhez. Osu!

Két ifjú versenyzőm családja meglepte a csapatot a verseny után egy kis after partyval, ahol átbeszélhettük a verseny minden történését és igazán jól éreztük magunkat. Utólag is nagyon köszönjük a Rási családnak ezt a kedves gesztust.

 

Rási Kata Sára kumite II. helyezés

Rási Bálint Mór kumite II. helyezés

 

 

 

 

Boldizsár Tünde kumite III. hely

Simák Titanilla Gizella kumite III. hely

Simák László Dávid kumite III. hely

Szügyi Botond kumite III. hely

 

2019.03.01. – Első szülő-gyermek edzés

Első szülő-gyermek edzés

2019.03.01.

Minden dojo életében eljön egy pillanat, amikor valami újra, valami másra van szükség és ha ez épp a szülők részéről merül fel új ötletként, igazán örvendetes.

Ők azok, akik heti több napon át hozzák-viszik csemetéjüket edzésre és ez idő alatt többükben érlelődött a gondolat, hogy vajon milyen lenne kipróbálni…. Viszont egyedül beállni “ennyi idősen” olyan “ciki” lenne, … de mégis, milyen jó lenne a gyerekkel együtt “bunyózni”, mozogni kicsit. Kipróbálni, kitolni a határokat a hétköznapok megszokott mókuskereke után…

Nálunk, nincs ciki, nincs mások kinevetése, nincs kor … Mi vagyunk, egy család, kortól, nemtől függetlenül összetartunk és segítjük egymást.

Dojonk és jómagam is minden újító ötletnek örülök és ez a felvetés igazán jónak tűnt. Kitűztük az első edzés napját és …. sokan lettek. Bátran állíthatom, hogy mindenki élvezte, pedig az edzés cseppet sem volt könnyebb, mint általában lenni szokott, de mindenki állta a sarat. A végén csak egy-egy halk sóhaj – de nem megtört 🙂 – jelezte felém, hogy nem volt ez rossz, bár ők kicsit könnyedebb edzésre számítottak. Ezt nem ígérhetem, de azt igen, hogy áprilisban is találkozunk 🙂